A mediáció

Életünkben vannak helyzetek, amikor valakivel nem értünk szót, folyamatos feszültség van közöttünk, látni sem nagyon kívánjuk az illetőt és már eljutottunk akár a gyűlölet határára is. Próbáljuk megbeszéléssel megoldani a problémát, de már a beszélgetés előtt görcsben áll a gyomrunk. Nem kizárt, hogy a másik ember is így érez. Két feszült és indulattal teli ember megbeszélése előfordulhat, hogy kiabálással és még haragosabb elválással végződik és a helyzet továbbra is megoldatlan marad. A bennünk lévő indulat a végén kihat egészségünkre és szép lassan az egész életünket befolyásolja.

A mediáció az ilyen helyzetekben segít. A mediáció egy konfliktuskezelési-, probléma megoldó folyamat, amely során az egymással szemben álló felek egy külső személy, a mediátor közreműködésével oldják fel az ellentéteket. A mediáció során felszínre kerül a vitapartnerek összes sérelme, ellenérzése, negatívuma. Ezek ismeretében a mediátor tudatos kérdések mentén segít a feleknek egymáshoz közelebb kerülniük és a válaszokkal, valamint az így kialakult probléma megoldási párbeszéddel szép lassan megszűnhet a konfliktus.

A mediáció nem csak két – vagy több – ember konfliktusát tudja megoldani, hanem önmagunkkal kapcsolatos gondjainkat is felszínre tudja hozni. Az ilyen jellegű mediáció során azt tapasztaljuk, hogy a mediátor kérdéseire adott válaszok alatt, egyre tisztábban látjuk magunk előtt a megoldást, valamint folyamatosan szűnik meg a bennünk lévő harag, indulat, feszültség.


Mikor és kinek

Mikor és kinek lesz segítségére? Amikor…

  • Önmagával van konfliktusa és emiatt döntésképtelen vagy elégedetlen,
  • Ha a családjában van konfliktus,
  • Ha a párkapcsolatában van probléma, de a jövőt mégis együtt képzelik el,
  • Ha egy olyan személlyel van problémája, amit szükségesnek tart megoldani,
  • Vállalkozó-, vagy cégtársával van konfliktusa,
  • Ha a munkatársai, alkalmazottai között vannak feszültségek, nézeteltérések, de Ön már nem képes megoldani a helyzetet,
  • Ha olyan emberek között van konfliktus, akik Önnek fontosak és szeretne segíteni, de már nem tud,
  • Ha az indulatok már gátolják a tisztánlátását.

A folyamat

Ha Ön úgy dönt, hogy szüksége van a mediációra, akkor ismerje meg a folyamat lépéseit:

Igény megérése: az egyik vagy mindkét félben megérik az elhatározás a probléma megoldására, mert szeretnék rendezni a konfliktust. A gyakoribb eset, amikor csak az egyik oldalon jelenik meg az igény.

Mediációs igény közlése: a mediációhoz mindkét érintettre szükség van. Ha csak az egyik fél érzi szükségét a mediációnak, akkor közölheti ő maga a másik féllel, hogy szükségét érzi egy mediátor bevonását a kialakult helyzetbe, vagy maga a mediátor kéri fel a másik felet.

Időpont és költségegyeztetés: a felek időpontot egyeztetnek a mediátorral és előre meghatározzák a mediációs tárgyalás időtartamát. A felek ezenfelül egyeztetik egymással a mediációs tárgyalás költségmegosztását.

További mediációs tárgyalások és személyek bevonása: előfordulhat, hogy a konfliktus teljes megoldásához több mediációs tárgyalásra is szükség van, illetve másokat is be kell vonni a mediációs folyamatokba.

Végeredmény: a tárgyalásnak két kimenetele lehet; sikerül megoldani a konfliktust vagy nem vezet eredményre a mediáció. Lehet sikertelen egy mediációs tárgyalás? Igen. A konfliktus feloldásához ugyanis a feleknek maximálisan akarni és tenni kell, hogy a konfliktus megoldódjon. Bármelyik fél, olyan passzív vagy negatív hozzáállása, amelyet a tárgyalási folyamatokban sem lehet feloldani, sikertelenségre ítéli a mediációt.